Holdsugár Orientális Tánc Egyesület

HASTÁNC

haladók:

Máté-Márton Tímea

timi.jpeg Már több, mint 7 éve a szerelmem a hastánc. Stílusbeli gazdagsága, mezítlábassága, nőisége megragadott és még olyan sok mindent lehet tanulni belőle, tőle, általa...

Porgáné Fehér Katalin

img_7048_kicsi3.jpg Mindig nagyon szerettem táncolni, azonban a nők ama táborába tartoztam, tartozom ma is, akik teltebb formákkal rendelkeznek, visszafogott a gátlásosság. A hastánc megtanította elfogadni önmagamat, és immár több, mint 8 éve nem tudok, és nem is akarok nélküle élni...

Csóri Virág

0011.jpg Mindig is az életem része volt a mozgás, a tánc. Iskolás koromban ritmikus sportgimnasztikára jártam, és kipróbáltam milyen a mazsorettek közé tartozni. Aztán felnőttként 6 évig néptáncoltam, majd gyerekeknek tanítottam magyar és sváb táncokat. Közben elkezdtem hastáncolni, és ez a nőies mozgásforma immár 8 éve az életem része lett...

 

kezdők:

Hantiné Stickl Diána

dia.jpg Kis iskolás korom óta imádom a mozgást. 16 évig néptáncoltam amit nagyon szerettem, de a családom mellett már nem tudtam bevállalni a sok próbát és fellépést. Aztán jött egy lehetőség, hogy hastáncoljak ami mindig is nagyon tetszett és így egy éve ezzel foglalkozom, mert szükségem van a mozgásra és nagyon szeretem csinálni.

 

Fábos Veronika

dscn1969aa.jpg Nagyon szeretem a táncot, mindig is szerettem. Két éve adódott lehetőségem kipróbálni a hastáncot, rögtön tudtam, hogy én ezt akarom csinálni, mert tetszenek a zenék, és nincs ennél nőiesebb mozgásforma. Persze voltak és vannak is nehézségek 1-1 új mozdulat megtanulásánál, de a próbák önfeledt, vidám hangulata minden problémán átlendít.

 

Horváth Liliána

lili.jpg Nagyon szeretek mozogni, és bár nehéz műfaj mindig is érdekelt ez a tánc. Mióta elkezdtem hastáncolni, sokat tanultam, élvezem az órákat, a jó hangulatot, a közös programokat. Ami számomra a legnehezebb, fellépéskor a színpadon állni, de remélem lassan ez is kialakul....

 

Róka Lilla

lilla_jo.jpg Megláttam és megtetszett. Mindez egy somogyaszalói hastánc bemutatón történt. Ott, akkor döntöttem el, hogy ezt a táncformát szeretném csinálni. Egy ideig csak hastáncos ruhám volt, azaz megvolt a kabáthoz a gomb. Jóval később,- 2011. ősze óta-, lehetőségem lett a táncot is tanulni, tehát összejött a kabát is. Azóta is szeretem viselni a kabátom.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 10
Heti: 19
Havi: 28
Össz.: 18 796

Látogatottság növelés
Oldal: Fellépők
Holdsugár Orientális Tánc Egyesület - © 2008 - 2024 - holdsugarhastanc.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »